-ez a vágy és elhatározás van bennem!
Tegnap sokat hallottam az oltárról, az áldozatról, a lelkes szolgálatról, a tűzzel való életről... Egyszóval a tűzről. :)
Egy szolgálatom volt du, és előtte felolvastam egy Zsoltárrészt. ..ahogy olvastam, úgy egyre jobban bátorodott a lelkem, úgy egyre jobban égett bennem egy tűz: hogy sose hallgassak Isten csodáiról, tetteiről!
Uram, nem akarom, hogy a kövek beszéljenek helyettem, Én akarok beszélni rólad, és mindenről ami Te vagy!
Ámen!
Zsoltárok 40
2vs. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
3vs. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.
4vs. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
10vs. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
11vs. Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten. Összes bejegyzés megjelenítése
hétfő, június 6
szerda, március 30
Bölcsesség és balgaság

Nemrégiben hallottam egy prédikációt a balga szolgáról, aki elásta a tálentumot, és mostanában a bölcsességről, az ostobaságról olvastam. Úgy lehet van mit tanulnom!:)
Saul nem volt egy bölcs ember. Ostobasága bűnbe vitte. Várnia kellett Sámuelre, hogy bemutassa az áldozatot, de ő nem bírt várni, és átlépte a feladatkörét. Ő nem volt próféta, mégis gondolta menni fog neki. Miért? mert nem tudott várni.. Isten parancsát semmibe vette.
Sokszor Isten mond valamit, és mivel nem tudok várni, "kezembe veszem a dolgot" és utánna csodálkozok, hogy miért nem lett megáldva a cselekedetem. Hát, mert nem ISten időzítése volt, nem az Úr akarata volt, hogy úgy tegyek... Nem kéne azt gondolnom, hogy én Istennek bekell segítsek, mert ő felejt, és ráadásul lassú... Ejnye.
Megtérek most balgaságomból! Eldöntöm ma, hogy várni fogok addig ameddig ő szól, hogy cselekedjek, és buzgóságomat az imában bizonyítom be!
"Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; merta a harag a bolondok kebelében nyugszik. Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcsességből származik az ilyen kérdés.
Jó a bölcsesség az örökséggel, és előmenetelökre van az embereknek, a kik a napot látják.
Mert a bölcseségnek árnyéka alall, és a gazdagságnak árnyéka alatt egyformán nyugszik az ember!de a tudomány hasznosb, mivelhogy a bölcsesség életet ad az ő urainak." Prédikátorok 7:9-12
Címkék:
időzítés,
Isten,
kairos,
könyv,
napló,
Prédikátorok 7,
Sámuel,
Saul király
hétfő, március 21
Zsoltárok

Egy jó ideje, hogy a Zsoltárokkal kezdem a napom. Nagyon szeretem, kivéve azt a részt amikor azt mondja sokszor magáról Dávid, hogy fedhetetlen, mert én nem merem ezt állitani magamról..
"Te pedig a szívben levő igazságot kedveled.." Tehát, látja a szívem szándékait, mindent:)
Ma a 61ik Zsoltárt olvastam:
"Hallgasd meg kiáltásomat, Uram, figyelj imádságomra! A föld határáról kiáltok hozzád, mert eleped a szívem.
Vezess arra a sziklára fel, amely túlságosan magas nekem! Oltalmam vagy, erős vár az ellenség ellen.
Hadd lakhassam mindig a te sátradban, elrejtőzve szárnyaid alatt!
Mert te, Istenem, hallottad fogadalmam, megadtad az örökséget, amit azoknak szántál, akik tisztelik nevedet." (2-6)
Mostanában lázadtam, és sosem visz ez jóra..nem vitt ez közelebb az Úrhoz. Nem meglepő. Isten az alázatos szívet kedveli. De megtérek ebből!:)
Ezért ma, kitárom a szívem az Úr elé, hogy lássa mit kell még tisztítani ott,miért lázadtam, hol tévedtem. És átadom újbol a szívem és minden félelmem, minden aggodalmam, panaszom és sérelmem. Nem tartok meg semmit! Mindent átadok!
És kérem,ma is, hogy vegyen szárnya alá, védjen az ellenségtől, és adjon győzelmet!
Győzelmes napot nektek (is)!!!!
Címkék:
áhitat,
ima,
Isten,
napló,
Zsoltárok könyve
szombat, január 29
A múlt

A "múlt" szónak igen nagy a szerepe és ha jól belegondolunk, szeretjük is használni, de csak finoman bánunk vele. Előfordulhat, hogy csak az igeidőkről beszélünk, és megemlítjük hogy van "múlt idő", vagy éppen mesélünk valami izgalmasat "Képzeld, hogy jártam a múltkor!" vagy talán történelmi tudásunkat fittogtatjuk és beszélük a Múlt-ról, a nép múltjáról.
Kegyetlen dolog ez a "múlt"!
Egy ugyanolyan cselekvés, mint a jelenbeli, csak hogy azon hatalmas nagy szürke lakat van, de mégsem olyan hatalmas hogy eltakarja a tettet. Megvátoztatni nem tudod, eltakarni még annyira sem! Egyszerűen ott lóg rajtunk, mint valami sötét árnyék.
Egy érdekes dolog. Mindig a másik múltjáról óhajtunk beszélni, vagy éppen ami minket nem érint túl cikin. Legtöbbszőr az az okozója, hogy sebes, hogy sérült, hogy szégyenlős a múltunk. Persze vannak kivétlek. Vannak a szerények és vannak akik egyfeszt csak a múltjukkal dicsekednek, mert a jelenjük üress. De persze, itt is akad kivétel :D
Bárhogy is legyen, Isten azt mondja: nem érdekel a múltad! én elfelejtettem! nézz a jelenedre és a jövődre, és nézz FEL! Nézz rám! Ne hallgass a sok vádolásra...én nem vádollak. Én szeretlek!
És mi vagyunk annyira józanok, hogy neki higyjünk?
hétfő, december 20
Where is God?
Where is God?
God is here; He stands beside you.
God is here; He wants to guide you.
God is here and He will help you,
So do not fear—Your God is near.
God is here; He stands beside you.
God is here; He wants to guide you.
God is here and He will help you,
So do not fear—Your God is near.
vasárnap, szeptember 12
Ma
Halaado unnepely van a taborban, Hargitan es mi, a csalad, nem mentunk el.
Nalunk nem tartottak gyulit, mert majndem mindenki elment unnepelni:)
De Isten nem csak a Hargitan van jelen:) Ugy hogy felkerestuk a roman tesoinkat. Ott kaptam ma eledelt. Hala legyen a Jo Atyanak!!
:)
Nem akartam ma internetezni, mert ma piheno nap van. Ma minden gep pihen:))) meg en is:P de mivel mar elottem bekapcsoltak a gepet, akkor gondoltam irok egy par sort, kozben megnezem az emailem is, meg ilyesmi.
Hat, ma ugy mentem gyuliben, hogy "Uram, szolj hozzam, kerlek!"
:)Es volt az Urnak uzenete nekem is.
Roviden, az uzenet ez volt:
Kozel van az Ur napja!!!
:)
Ezert tartsd eleted tisztan!
Es picit hosszabban:
2Peter 1:1-11
-meg kell ismernem az Atyat, mert igy novekedek lelkileg
-igyekeznem kell megszakadni a vilagtol, a vilagi kivansagoktol, dolgoktol, hogy tiszta maradjak!
(ez kapcsolodik egy regebbi uzenethez amit az Urtol kaptam, hogy csak akkor fog tudni felhasznalni a munkajaban, ha tiszta maradok!!)
-ha szeretem az Uramat, akkor eleg erzekeny vagyok arra, hogy meghalljam az O hangjat, es feleloseget is tudok vallalni
-ha megismerem ot, akkor megerosit, hogy ne botladozzak:)
es 1Peter 1:13-19
-Isten lehetove teszi, hogy szent legyek
-azert lehetek szent, mert Krisztus meghalt ertem!
-szent kell lennem, hogy Ra hasonlitsak, mert ez az O parancsolata, mert csak igy tud hasznalni, es mert csak tisztan mehetek be a Mennybe!
:)Jo az Ur!

Ige,
Isten,
Isten terve,
napló,
tiszta
szombat, szeptember 11
kedd, augusztus 24
Tegnap

Tegnap nagyon ereztem az ordog tamadasat, de nem csak tegnap.. Utolso napokat elunk. Hihetetlen. sosem gondoltam volna ... es megis.
gyerekkoromban sokat hallottam, hogy sosem tudhatjuk mikor jon el az Ur, lehet meg holnap. mindig kinevettem ezt a fajta gondolkodast, hisz, tokre biztos voltam, hogy meg holnap biztos nem fog:) akkor meg miert ez az aggodalom?!
most maskent latom. hala!
lehet h holnap nem jon el az Ur, de lehet az en kuldetesem beteljesitettem, elvegeztem..tenyleg nem szamithatunk a "holnap"ra.
kegyelem. minden nap Isten megszolit, felken, es batorit a munkaban, tanulasban..
koszonom Istenem!
Kegyelem Istene, varja az en szivem megerkezesed napjat!
kedd, augusztus 17
megertettem

Isten nagyon erdekesen beszelt mostanaban hozzam:)
amikor szeretet kerunk biztos olyan helyzetet ad ahol gyakorolhatjuk azt, pedig mi egy kis csomag szeretet kertunk piros csomagolasban es feher masnival atkotve. megse ezt kapjuk. es ilyenkor azt kerdezhetjuk magunktol, hogy olyan rossz dolgot kertem, hogy Isten igy valaszoljon?:)
nem ertem en se valaszait.
ha azt kered szeressenek, a valasz IStentol az lesz, hogy mindenki elhagy, de megmutatja, hogy igazan CSAK O szeret, es szeret es szeret:) igy amit kertel, teljesult:)
de ezt nem mindig eljuk meg ilyen happy-n. en nem tudtam.
:)
mi van ha mindenki elhagy? ha remenytelennek tunik helyzeted? mi tortenik amikor nem latsz semmi megoldast a helyzetedre?? mit tehetsz?
En felkialtottam az Urhoz, es azt kertem valaszoljon kerdeseimre.
Es tudjatok, pontosan ugy valaszoltam, ahogy kertem.
:)
batoritott, pedig mar kesz voltam feladni a harcot...es mit tett O? Azzal batoritott hogy ismer, o tudta milyen vagyok meg mielott meglettem volna, es o ad remenyt!
csak az O szeretete tart meg...
szombat, július 17
Mint szarvas hűs folyóvízhez
annyira megragadott a szövege, többek közt ez: SOHA NEM LESZEK TÖBBÉ AZ, AKI VOLTAM RÉG!
bátorít!nagyon! :)tudom más ember vagyok és nincsenek fájdalmaim, sérelmeim, mert azokat Isten elvette!
ps. nem vagyok sztoikus!:D
">
bátorít!nagyon! :)tudom más ember vagyok és nincsenek fájdalmaim, sérelmeim, mert azokat Isten elvette!
ps. nem vagyok sztoikus!:D
">
csütörtök, július 15
más gondolatok....
Könnyek közt...
Elmetnem, mert vágytam Rá!
Hogy szóljon Isten
újból hozzám!
Útközben...
elgondolkodtam.
Vajon hogy szólit majd meg?
vajon énekben,
vajon szavakban?
vagy csak engedi
hogy érezzem Őmagát..?
Megszólalt az orgona,
s az énekek szálltak a messzeségbe,
az Atyánkhoz, a Mennybe fel.
Nyilt utánna a Biblia,
s gyermeki kiváncsisággal
olvastam testvéreimmel
hogy mit ír a Biblia.
Szava bár kedves volt,
szívemet mintha átszúrta volna!
Oly valóságos volt,
ordítani birtam volna!
De helyette
könnycseppek áztatták arcom...
hogy mennyire szeret az Atya...
ezt nem tudom megérteni...
csak csodállom...
Bűnösként álltam előtte,
s vétkeim gyötörtek!
Miért nem vagyok képes
még mindig kitartani
abban amit mondott
miért csinállok mást
s nem a feladatom!
Közbenjárni másokért...
ez lenne a célom
én ehelyett álmodozom,
s a jövőmet siratom!
Hogy mi lesz majd velem,
s ki nem lesz mellettem,
kit fogok majd ölelni
s ki fog majd vigasztalni...
Atyám, bocsáss meg!
Vétkeztem ellened!
Magamat néztem,
s nem az ellenséget...
Nem harcoltam
nem vigyáztam...
s Urunk még mindig kegyelmes?
Hogy lehetséges?
Értelmem véges.
S most, ahogy szobámban ülök,
eszembe jut a Menny,
hová szívem repdesve menne
de félek,mit kérdez majd Mesterem...
Ha majd elötte állok,
Ő megkérdi tőlem:
"Szeretett gyermekem,
tanultál-e szeretni?"
És én lába elé borulok,
mert képtelen vagyok
szemébe nézni,
mikor tudom...
tudom, hogy csalódott!
Csalódott bennem.
Az én Uram,
az én Mesterem...
Mert képtelen voltam lemondani,
s más terhét elhordani
s más örömében részes lenni
mert túl nagy volt az ÉNem...
csalódott arccal nézne rám
én meg elviselni nem tudnám
hogy lássam ezt rajta
és sírva KÖNYÖRGÖK:
"...adj még egy esélyt, Apuka!"
Elmetnem, mert vágytam Rá!
Hogy szóljon Isten
újból hozzám!
Útközben...
elgondolkodtam.
Vajon hogy szólit majd meg?
vajon énekben,
vajon szavakban?
vagy csak engedi
hogy érezzem Őmagát..?
Megszólalt az orgona,
s az énekek szálltak a messzeségbe,
az Atyánkhoz, a Mennybe fel.
Nyilt utánna a Biblia,
s gyermeki kiváncsisággal
olvastam testvéreimmel
hogy mit ír a Biblia.
Szava bár kedves volt,
szívemet mintha átszúrta volna!
Oly valóságos volt,
ordítani birtam volna!
De helyette
könnycseppek áztatták arcom...
hogy mennyire szeret az Atya...
ezt nem tudom megérteni...
csak csodállom...
Bűnösként álltam előtte,
s vétkeim gyötörtek!
Miért nem vagyok képes
még mindig kitartani
abban amit mondott
miért csinállok mást
s nem a feladatom!
Közbenjárni másokért...
ez lenne a célom
én ehelyett álmodozom,
s a jövőmet siratom!
Hogy mi lesz majd velem,
s ki nem lesz mellettem,
kit fogok majd ölelni
s ki fog majd vigasztalni...
Atyám, bocsáss meg!
Vétkeztem ellened!
Magamat néztem,
s nem az ellenséget...
Nem harcoltam
nem vigyáztam...
s Urunk még mindig kegyelmes?
Hogy lehetséges?
Értelmem véges.
S most, ahogy szobámban ülök,
eszembe jut a Menny,
hová szívem repdesve menne
de félek,mit kérdez majd Mesterem...
Ha majd elötte állok,
Ő megkérdi tőlem:
"Szeretett gyermekem,
tanultál-e szeretni?"
És én lába elé borulok,
mert képtelen vagyok
szemébe nézni,
mikor tudom...
tudom, hogy csalódott!
Csalódott bennem.
Az én Uram,
az én Mesterem...
Mert képtelen voltam lemondani,
s más terhét elhordani
s más örömében részes lenni
mert túl nagy volt az ÉNem...
csalódott arccal nézne rám
én meg elviselni nem tudnám
hogy lássam ezt rajta
és sírva KÖNYÖRGÖK:
"...adj még egy esélyt, Apuka!"
Hála

Hálás vagyok Istennek:
1.családomért
2.barátaimért
3.kapcsolataimért
4.az egyetemi évekért
5.a Bibliáért
6.a közösségekért ahol épít és formál
7.az imákért
8.az ima meghallgatásokért
9.az ételért
10.a ruháért
11.a szeretéért amit Tőle kapok szeretteimen és barátaimon keresztűl
12.hogy van fedél a fejem fölött
13.az új napért
14.a tanításokért
15.a gondviselésért
16.a szabadidőért
17.a napért
18.még az essőért is
19-20.a szomorú percekért amiket vidám percek követhetik
21.a könnyekért, bár sokszor nehezen jönnek
22.barátaim könnyeiért, mert így is formál Istenem
23.barátaim nehézségeiért, mert tanít közbenjárni értük
24.a szolgálattevőkért, akik által szólhat hozzám
25.a várakozásért...
Itt ér most véget a listám...de nem azért mert nem vagyok másért hálás, vagy nem jutna eszembe egyébb! Egyszerűen csak leálltam... annyi miért kell várakozni. Most nem egészen értem Isten akaratát, de tudom jó kezekben vagyok, és nem félek. Még attól sem, hogy végtelenségnek fog tünni a várakozás. Kitartok!
:) "Szeretem az Urat mert meghallgatja esedezéseim szavát..."
Fotó: sóbánya 2008
Címkék:
gondolkodom,
h,
hála,
Isten,
lényeges dolgok,
lista
hétfő, július 12
Isten komolyan vesz...
nem tudom, hogy miért felejtem el, hogy Isten kéréseimet nagyon is komolyan veszi. Mert például azt kértem szakítson el minden köteléktől ami megakadájoz hogy imádjam őt teljes szívből. Hát, másnap takarítanom kellett a CD-im közt...kb 26 CDt dobtam el amin pogány zene volt! ...hát, mert néha jól esett bele hallgatni egy egy "jó" számba:) De ISten kérte, dobjam el őket, mert a világtól megkell válnom. Hát, sajnos, nem ment ez olyan könnyen!Volt amit szemrebbenés nélkül karcoltam össze, de volt v 3 amit a végére hagytam, mert nagyon fájt a szívem miattuk. És feltűnt nekem,h HOPPÁ! Itt baj van! Nagyon ragaszkodom hozzájuk...szóval akkor mindenképpen megkell szabadulnom tőlük. És így...
Szóval, Isten nagyon komolyan vette az elhatározásom!:)
Másnap meg egy pólótól kellett megvállnom. ...és így tovább mutassa azokat a területeket ahol síkos nagyon és elveszíthetem a célt a szemem elől!
Köszönöm, hogy szeretsz Jó Atyám!:) TELJES SZÍVBŐL IMÁDLAK TÉGED!!!

cél,
imameghallgatás,
Isten,
napló,
takarítás
vasárnap, július 11
csütörtök, július 8
Most mar itthon...
Haza jottem en is egy kicsit vakaciozgatni, egy kicsit batorittani es imadkozni a helyszinen ott ahol kell amiert kell!
:)
Olyen ...megmagyarazhatatlan szamomra, hogy mennyire kulonboznek az Urtol kapott feladatok. Egyeseknek az adatott, hogy batoritsanak, masoknak hogy az Iget tanitsak...es hihetetlen de ram is bizott feladatot:) az benne a hihetetlen, hogy ennyire szeret engem, hogy egy feladatot, egy mennyei feladatot bizott ram... ennyire szeret engem az Ur!:)
Tegnap este ertem haza, es ma reggel mar pakolgattam is ki a ruhaim, elokeszitettem a mosnivalokat, es 1uttal meg rendet is csinaltam a szekrenyemben. Hat, kicsit elfaradtam, mert nem volt konnyu dolgom:P Es ebed utan olyen kellemes faradsag fogott el, es ahelyett hogy lepihentem volna inkabb interneteztem. Vegul csak 5elott sikerult lepihennem. 6tol meg imaora volt. 5utan ebredtem, kicsit morcosan, hogy naaa..milyen faradt vagyok, es mi lenne ha nem mennek ma imaorara...es kezdtem magamnak sorolni h miert is ne menjek...hat faradt vagyok, es na, kicsit mittom en hogy...es eszembe juttatott a SzentSzellem vmit amit tanultam valakitol: az Aldasokat az ordog elveszi ha te nem... Na, rokton kipattantam az agybol! MICSODA? ELvegye az Ur szavat tolem??? NEEEEEEE!!:)
Es azt kaptam az Urtol, amire szuksegem volt!:)Harcban allok...es igy batoritott az Ur:
1Mozes 32: 23-33
Jakob egyedul marad miutan mindent feladja, mert fel testvere haragjatol. Egyedul marad, de tudja mi kell neki: ISTEN, ezert tusakodik Valakivel es addig nem ereszti el mig meg nem aldotta... ennyire kellett neki az aldas! Ennyire kellett neki Isten...
HAt ez fantasztikus!!!:) En is igy fogok tusakodni minden aldasert!
Es kaptam 2 igeretet az Urtol, es ezt nem feledem el:
Uj nevet ad es gyoztesse tesz, illetve mar az vagyok! Hat ez nem csodalatos???:) Harcan allok, es Isten azt igeri h mar gyoztes vagyok!O, dicsoseg neked Mennyei Atyam!!!!
29vs "...mert kuzdkottel Istennel es emberekkel, es gyoztel"
de ennek feltetele, hogy elengedjek mindent!baratokat, csaladot, vilagot! Mindent!!! Isten kegyelmes volt, es vissza adott mindent neki.
De akkor is akarom Istent ha semmit nem kapok vissza?:) IGEN!
Megvallom Krisztusom, csak teged akarlak!! Csak teged!!!
Legyetek Aldottak!!!:)

csütörtök, július 1
Ima közben -2010május30
Ima közben
Becsuktam a szemem.
Imádkozni kezdtem
Nem kellett sok idő, s imámban
köszöntem az áldásokat.
Áldottam és magasztaltam
a segítőmet, Megváltómat.
Ahogy úgy imádkoztam,
ajkam remegni kezdett,
mert előttem ott volt
a Dicső Trón!
Nagyon fényes volt,
s tudtam, hogy ott ül az Úr.
Ahogy megláttam ezt a képet
a jobb szememből könny csordult,
s a hála, a köszönet tovább csordult,
s megállni nem tudtam...
Csodálatos volt érezni az Urat!
Mintha a Menny alászállt volna...
vagy talán én álltam a Trón előtt?
A könny
Nem a szomorúság könnye volt.
Igazából, nem is tudom megmagyarázni,
de talán nem kell most!
Meglepődten töröltem le a könnyem,
de még követte azt két könnycsepp.
Istenem! Köszönöm,
Köszönöm közelséged!!
Tovább fohászkodtam
és áldottam az URat,
mert igen jó hozzám!
Áldott légy
Dicsőséges Atyám,
Mennyei Bárány!
Becsuktam a szemem.
Imádkozni kezdtem
Nem kellett sok idő, s imámban
köszöntem az áldásokat.
Áldottam és magasztaltam
a segítőmet, Megváltómat.
Ahogy úgy imádkoztam,
ajkam remegni kezdett,
mert előttem ott volt
a Dicső Trón!
Nagyon fényes volt,
s tudtam, hogy ott ül az Úr.
Ahogy megláttam ezt a képet
a jobb szememből könny csordult,
s a hála, a köszönet tovább csordult,
s megállni nem tudtam...
Csodálatos volt érezni az Urat!
Mintha a Menny alászállt volna...
vagy talán én álltam a Trón előtt?
A könny
Nem a szomorúság könnye volt.
Igazából, nem is tudom megmagyarázni,
de talán nem kell most!
Meglepődten töröltem le a könnyem,
de még követte azt két könnycsepp.
Istenem! Köszönöm,
Köszönöm közelséged!!
Tovább fohászkodtam
és áldottam az URat,
mert igen jó hozzám!
Áldott légy
Dicsőséges Atyám,
Mennyei Bárány!
hétfő, április 12
hihi
Ma bátoritottalak benneteket h ragyogjatok :)
tudtam, hogy ma nem lesz valami rózsás napom, és eszembe jutott, hogy mit irtam ide, és most dicsőitésbe fogtam, ami ilyen szürkén a legnehezebb, de elengedek minden fájdalmat, haragot, és Istent dicsőitem!
nem azért irtam a bátorittást me nekem olyan könnyen menne a ragyogás...nehéz megválni ilyenkor az érzelmektől :) csak gyakorolni kell azt h elengedjük azt ami amúgy sem hozzánk illik, nem a mi státuszunkhoz illő :)
kitartást kivánok mindenkinek!magamnak első sorban! de minden egyes olvasómnak!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)