A "múlt" szónak igen nagy a szerepe és ha jól belegondolunk, szeretjük is használni, de csak finoman bánunk vele. Előfordulhat, hogy csak az igeidőkről beszélünk, és megemlítjük hogy van "múlt idő", vagy éppen mesélünk valami izgalmasat "Képzeld, hogy jártam a múltkor!" vagy talán történelmi tudásunkat fittogtatjuk és beszélük a Múlt-ról, a nép múltjáról.
Kegyetlen dolog ez a "múlt"!
Egy ugyanolyan cselekvés, mint a jelenbeli, csak hogy azon hatalmas nagy szürke lakat van, de mégsem olyan hatalmas hogy eltakarja a tettet. Megvátoztatni nem tudod, eltakarni még annyira sem! Egyszerűen ott lóg rajtunk, mint valami sötét árnyék.
Egy érdekes dolog. Mindig a másik múltjáról óhajtunk beszélni, vagy éppen ami minket nem érint túl cikin. Legtöbbszőr az az okozója, hogy sebes, hogy sérült, hogy szégyenlős a múltunk. Persze vannak kivétlek. Vannak a szerények és vannak akik egyfeszt csak a múltjukkal dicsekednek, mert a jelenjük üress. De persze, itt is akad kivétel :D
Bárhogy is legyen, Isten azt mondja: nem érdekel a múltad! én elfelejtettem! nézz a jelenedre és a jövődre, és nézz FEL! Nézz rám! Ne hallgass a sok vádolásra...én nem vádollak. Én szeretlek!
És mi vagyunk annyira józanok, hogy neki higyjünk?
Csak az elrendezett múltat lehet/szabad elfelejteni. De azt se tudjuk úgy, mint Isten. Áldásunkra válik, ha emlékezünk, honnan hozott ki az Úr, hogyan szabadított meg...
VálaszTörlés