Mese.

Vannak dolgok amiket elvárunk másoktól..., vannak dolgok amiket maguntól várunk el, és vannak dolgok amiket tőlünk várnak el.
Elvárják az emberek, hogy beilleszkedjél a kis tökéletes közösségbe, kis tökéletes normákba. Mindenki okosabb mindenkinél, mindenki tudja hogy mit kell te tegyél, te kis férgecske, aki élni akarsz az emberek közt.
Összefogtak, bíróság elé vittek. A vád ellenéd: hogy élni akarsz.
Lassan az egész ítélőszék, és az előtted lévő emberek torony nagyságú alakot öltenek. Észreveszed egy idő után, hogy mindenki egy véleményen van. Jönnek feléd a vádak, s mint skorpió méreggel itatott nyíl, halált hoz testedbe. Hiába védekezel. Elért.
Már vérzel.
A méreg kiüt rajtad. Forog körülötted minden, alig érted mi történt veled, de egy dolgot tisztán látsz előtted. Még mindig te vagy a téma a tárgyalásukon. Senkit nem érdekel mostani állapotod. A vád marad, és elítéltek, mert élni akarsz.
A terem még mindig cseng a sok vádtól, nyílaik a te írányodba jönnek. Talán, ha szívességet teszel nekik, és megállsz létezni, talán, mindenki fellélegezhetne. Még egy féregtől megszabadulnak. És máris következhet a következő tárgyalás: egy másik..., aki élni akar.
Már a vádlótt pad alatt vagy. Vérzel, és érzed a méreg megteszi hatását. Verejtékezel és eszedbe jutnak..ó, nem a szép emlékek, hanem csak a vádak. A méreg csak ezzel van átitatva, eltörli minden más emléked, örömöd.
Ahogy ott fekszel, és levegő után kapkodsz, megkérdik most már tőled, hogy mit tudsz mondani a felmentésedre. Minden arc rád bámul. Nagyra nyított szemek, összevont homlokok, és kicsi fülek. Mondani készülnél valamit, de mihelyt kimondtad, oldaladba egy újjabb nyíl hatól. És máris fojtatják a vádakat, az okoskodásukat. Mentséged nem érvényes! Mindenki tud mindent ami benned és veled történik. Nincs mentséged! Csak egy dolgot érdemelsz ki.
Vedd úgy, hogy a nyílak csak segítenek neked erre rájönni. Boldog lehetsz, hogy megadták neked a kiútat.


Vége.