Mese.

Vannak dolgok amiket elvárunk másoktól..., vannak dolgok amiket maguntól várunk el, és vannak dolgok amiket tőlünk várnak el.
Elvárják az emberek, hogy beilleszkedjél a kis tökéletes közösségbe, kis tökéletes normákba. Mindenki okosabb mindenkinél, mindenki tudja hogy mit kell te tegyél, te kis férgecske, aki élni akarsz az emberek közt.
Összefogtak, bíróság elé vittek. A vád ellenéd: hogy élni akarsz.
Lassan az egész ítélőszék, és az előtted lévő emberek torony nagyságú alakot öltenek. Észreveszed egy idő után, hogy mindenki egy véleményen van. Jönnek feléd a vádak, s mint skorpió méreggel itatott nyíl, halált hoz testedbe. Hiába védekezel. Elért.
Már vérzel.
A méreg kiüt rajtad. Forog körülötted minden, alig érted mi történt veled, de egy dolgot tisztán látsz előtted. Még mindig te vagy a téma a tárgyalásukon. Senkit nem érdekel mostani állapotod. A vád marad, és elítéltek, mert élni akarsz.
A terem még mindig cseng a sok vádtól, nyílaik a te írányodba jönnek. Talán, ha szívességet teszel nekik, és megállsz létezni, talán, mindenki fellélegezhetne. Még egy féregtől megszabadulnak. És máris következhet a következő tárgyalás: egy másik..., aki élni akar.
Már a vádlótt pad alatt vagy. Vérzel, és érzed a méreg megteszi hatását. Verejtékezel és eszedbe jutnak..ó, nem a szép emlékek, hanem csak a vádak. A méreg csak ezzel van átitatva, eltörli minden más emléked, örömöd.
Ahogy ott fekszel, és levegő után kapkodsz, megkérdik most már tőled, hogy mit tudsz mondani a felmentésedre. Minden arc rád bámul. Nagyra nyított szemek, összevont homlokok, és kicsi fülek. Mondani készülnél valamit, de mihelyt kimondtad, oldaladba egy újjabb nyíl hatól. És máris fojtatják a vádakat, az okoskodásukat. Mentséged nem érvényes! Mindenki tud mindent ami benned és veled történik. Nincs mentséged! Csak egy dolgot érdemelsz ki.
Vedd úgy, hogy a nyílak csak segítenek neked erre rájönni. Boldog lehetsz, hogy megadták neked a kiútat.


Vége.

A múlt

A "múlt" szónak igen nagy a szerepe és ha jól belegondolunk, szeretjük is használni, de csak finoman bánunk vele. Előfordulhat, hogy csak az igeidőkről beszélünk, és megemlítjük hogy van "múlt idő", vagy éppen mesélünk valami izgalmasat "Képzeld, hogy jártam a múltkor!" vagy talán történelmi tudásunkat fittogtatjuk és beszélük a Múlt-ról, a nép múltjáról.
Kegyetlen dolog ez a "múlt"!
Egy ugyanolyan cselekvés, mint a jelenbeli, csak hogy azon hatalmas nagy szürke lakat van, de mégsem olyan hatalmas hogy eltakarja a tettet. Megvátoztatni nem tudod, eltakarni még annyira sem! Egyszerűen ott lóg rajtunk, mint valami sötét árnyék.
Egy érdekes dolog. Mindig a másik múltjáról óhajtunk beszélni, vagy éppen ami minket nem érint túl cikin. Legtöbbszőr az az okozója, hogy sebes, hogy sérült, hogy szégyenlős a múltunk. Persze vannak kivétlek. Vannak a szerények és vannak akik egyfeszt csak a múltjukkal dicsekednek, mert a jelenjük üress. De persze, itt is akad kivétel :D
Bárhogy is legyen, Isten azt mondja: nem érdekel a múltad! én elfelejtettem! nézz a jelenedre és a jövődre, és nézz FEL! Nézz rám! Ne hallgass a sok vádolásra...én nem vádollak. Én szeretlek!

És mi vagyunk annyira józanok, hogy neki higyjünk?