Eltelt évek, eltelt idők!
Hol vagytok ti és mit hagytatok hátra?!
Talán örömet? Talán hátha..
ezuttal szebbet...?!
Ökölbe szorított kezem nyujtom most ki,
és bátorságot veszek,
kész vagyok megmutatni.
Kinyújtom kezem,
És amint lassan bontanám ujjaim,
érzem, hogy fáj most elengedni..
De eltökélt vagyok és mégis félek,
bomlanak az ujjak és vérzek....
A sok perc és óra,
mint ragasztó összeolvasztotta..
És nyilna az ököl,
de rettenetesen gyötör,
és böröm csak nyúlik,
és egyre csak vérzik,
de fogaimat összeszorítom,
és tovább kínozom
testem.
A húsom.
Percek teltek el, vagy talán napok.
Hetek, vagy akár hónapok.
Valamikor még ököl, de az már csak volt.
Most ujjak látszanak és tenyér,
s a test megholt.
Igaz,... megcibált, csorog róla a vér.
De megérte,
s most összerogyok Előtted..
És köszönöm, mert mindez megérte..
És ránézek végre a zárt ököl helyére..
Ott a tenyerembe,
amiben azt hittem aranyat vettem őrizetbe,
csak por volt...
Por, mely elszáll,
Mert a harag, a bosszú
csupán por és hamu.
By: Sinka Ildikó
Okt.31, 2014
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése